 |
| A kép a II-es Kórház udvarán készült. (Saját kép, ha fel szeretnéd használni, semmi gond, csak előtte írj nekem! Köszönöm!) |
Rózsás divatcikkekéer katt IDE!
A rózsa (Rosa) egy, a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó növénynemzetség, illetve az ide tartozó cserjék virága. Több száz vadrózsafajt tart számon a tudomány, mind az északi félgömbre, főleg a mérsékelt égövre jellemző növény. Az egyedek egy tüskés bokor- vagy kúszónövénycsoportot alkotnak, mely akár a 2–5 m magasságot is elérheti, ritkán a többi növény fölé, 20 m magasságba is szökhet. Fajaik nagyon valtozékonyak, könnyen kereszteződnek egymással, ami nagyon megnehezíti elkülönítésüket. A rózsák az emberiség első ültetett dísznövényei közé tartoznak. Nemesítésük több ezer éve kezdődött és napjainkban is tart, számtalan fajtát, a színek és formák megszámlálhatatlan sokaságát hozva létre. A fajták pontos botanikai besorolása szinte lehetetlen az ismeretlen időkbe visszanyúló származás, a számtalan nehezen követhető keresztezés, és az egyre-másra létrehozott újabb és újabb típusok miatt. E helyett inkább gyakorlati csoportokba osztják őket, a díszérték és felhasználás szempontjából. E csoportok a nemesítés különböző állomásait és egyben különböző nemesítési irányokat képviselnek. Díszértékük mellett biológiai ritmusuk és igényeik is különböznek.
Vad fajok:
Honos fajok:
Idegenhonos fajok:
A nemesítés közepes szintjét képviselő rózsák tartoznak ebbe a csoportba. Virágaik általában teltek, vagy szimplák, de igen nagyok. A középkori rózsák általában erősen illatosak, de csak egyszer virágoznak a nyár elején. A parkrózsák nem mindegyike erős illatú, nagy részük a nyár folyamán kétszer vagy esetleg többször is virágzik. Mindannyian valamivel igényesebbek a vad fajoknál, de azért általában edzettek, különösebb növényvédelmet vagy téli takarást nem igényelnek. A faiskolák a két csoport képviselőit általában együtt forgalmazzák, "parkrózsák" címszó alatt. Ezek a fajták általában nagyra növő, vagy terjedő tövű bokrok, a közepesen intenzív parkok szép és nem túl igényes díszei. Mint korhű növényanyag, felhasználhatók a történelmi kertekben és parasztkertekben is. A középkori rózsák eredetileg ugyancsak számos fajt és fajtát foglaltak magukba, amelyek egy része-a történelem viharait átvészelve és sarjakból szaporítva-szaporodva ma is elterjedt, elsősorban mint falusi kertek "parasztrózsája" Fontosabb fajok:
Az ide tartozó fajtatípusok jórészt az utóbbi száz évben állították elő, az Európában addig elterjedt egyszer virágzó (középkor) rózsák és a Délkelet-Ásziából behozott folytonnyíló rózsák többszörös összekeresztezésével. Ezek a rózsák a nemesítés magas fokát képviselik. Virágaik teltek és többnyire illatosak. Színskálájuk a hófehértől a sárga és rózsaszínen keresztül a sötétvörösig terjed. A nyár folyamán több hullámban, többé-kevésbé folyamatosan nyílnak. Fokozottan igényesek, azaz rendszeres metszést és folyamatos növényvédelmet kívánnak. Télire ajánlatos takarni őket. A kert kiemelet pontjaira valók, reprezentatív jelleget adnak, A remontáns és a teahibrid fajtatípusok vagy más néven kerti rózsák képviselői nagyra nőnek, nyár végére a 1,5-2 méter magasságot is elérhetik. Egy száron kevés (1-3, ritkán 5 db) de nagy méretű virágot hoznak. A teahibrid- rózsák napjainkban a legelterjedtebb kerti rózsák, amiket vágásra is előszeretettel termesztenek üveg alatt hajtatva és szabadföldön egyaránt. Virágzásuk május végétől ősszi fagyokig terjed. Széles színskálájuk mellett, fokozottan érzékenyek a fagyra, de a betegségre-kártevőkre is. A polyantha és polyantha hibrid fajtatípusok alacsony vagy középmagas növekedésűek (40–100 cm). Virágaikat sokvirágú, lapos bugavirágzatokban hozzák. Az egyes virágok viszonylag kicsik és nem mindig illatosak. Legtöbbször rózsaágyak kialakítására használják az intenzív színhatásuk maiatt, ezért virágágyi rózsáknak is nevezik. A floribunda és a floribunda grandiflorafajtatípusokat is a virágágyi rózsákhoz sorolják. Ezek átmenetet képeznek a polyantha-hibridek és a teahibridek között, ami miatt nagyobb, teahibridekre emlékeztető virágjaik is vannak. A virágágyi rózsák igényesek és kényesek.
Miniatűr rózsák (babarózsák)
Közös tulajdonságuk a törpe termet (max 30–40 cm), a gyenge növekedés, finom ág-és levélrendszer és a sok apró egyszerű vagy féligtelt virág. A miniatűr rózsákat zölddugványról szaporítva többnyire cserepes dísznövényként forgalmazzák, de a házikertbe kiültetve és télire takarva a szabadban is megélnek.
Honos fajok:
- Gyepűrózsa, vagy vadrózsa (Rosa canina)
- Jajrózsa (Rosa pimpinellifolia vagy R. spinosissima)
- Havasalji rózsa (Rosa pendulina) Védett.
- Szentendrei rózsa (Rosa sancti-andreae, syn: Rosa villosa var. sancti-andreae)Védett.
Idegenhonos fajok:
- Sokvirágú rózsa (Rosa multiflora)
- Aranyló rózsa (Rosa hugonis)
- Japán rózsa vagy "Ramanas"-rózsa (rosa rugosa)
A nemesítés közepes szintjét képviselő rózsák tartoznak ebbe a csoportba. Virágaik általában teltek, vagy szimplák, de igen nagyok. A középkori rózsák általában erősen illatosak, de csak egyszer virágoznak a nyár elején. A parkrózsák nem mindegyike erős illatú, nagy részük a nyár folyamán kétszer vagy esetleg többször is virágzik. Mindannyian valamivel igényesebbek a vad fajoknál, de azért általában edzettek, különösebb növényvédelmet vagy téli takarást nem igényelnek. A faiskolák a két csoport képviselőit általában együtt forgalmazzák, "parkrózsák" címszó alatt. Ezek a fajták általában nagyra növő, vagy terjedő tövű bokrok, a közepesen intenzív parkok szép és nem túl igényes díszei. Mint korhű növényanyag, felhasználhatók a történelmi kertekben és parasztkertekben is. A középkori rózsák eredetileg ugyancsak számos fajt és fajtát foglaltak magukba, amelyek egy része-a történelem viharait átvészelve és sarjakból szaporítva-szaporodva ma is elterjedt, elsősorban mint falusi kertek "parasztrózsája" Fontosabb fajok:
- Fehér rózsa (Rosa x alba) (R. canina x R. damascena)
- Sárga rózsa (Rosa foetida)
- Százlevelű rózsa, Káposztarózsa, Provence-i rózsa (Rosa centifolia)
- Gall rózsa (Rosa gallica)
- Rosa damascena
Az ide tartozó fajtatípusok jórészt az utóbbi száz évben állították elő, az Európában addig elterjedt egyszer virágzó (középkor) rózsák és a Délkelet-Ásziából behozott folytonnyíló rózsák többszörös összekeresztezésével. Ezek a rózsák a nemesítés magas fokát képviselik. Virágaik teltek és többnyire illatosak. Színskálájuk a hófehértől a sárga és rózsaszínen keresztül a sötétvörösig terjed. A nyár folyamán több hullámban, többé-kevésbé folyamatosan nyílnak. Fokozottan igényesek, azaz rendszeres metszést és folyamatos növényvédelmet kívánnak. Télire ajánlatos takarni őket. A kert kiemelet pontjaira valók, reprezentatív jelleget adnak, A remontáns és a teahibrid fajtatípusok vagy más néven kerti rózsák képviselői nagyra nőnek, nyár végére a 1,5-2 méter magasságot is elérhetik. Egy száron kevés (1-3, ritkán 5 db) de nagy méretű virágot hoznak. A teahibrid- rózsák napjainkban a legelterjedtebb kerti rózsák, amiket vágásra is előszeretettel termesztenek üveg alatt hajtatva és szabadföldön egyaránt. Virágzásuk május végétől ősszi fagyokig terjed. Széles színskálájuk mellett, fokozottan érzékenyek a fagyra, de a betegségre-kártevőkre is. A polyantha és polyantha hibrid fajtatípusok alacsony vagy középmagas növekedésűek (40–100 cm). Virágaikat sokvirágú, lapos bugavirágzatokban hozzák. Az egyes virágok viszonylag kicsik és nem mindig illatosak. Legtöbbször rózsaágyak kialakítására használják az intenzív színhatásuk maiatt, ezért virágágyi rózsáknak is nevezik. A floribunda és a floribunda grandiflorafajtatípusokat is a virágágyi rózsákhoz sorolják. Ezek átmenetet képeznek a polyantha-hibridek és a teahibridek között, ami miatt nagyobb, teahibridekre emlékeztető virágjaik is vannak. A virágágyi rózsák igényesek és kényesek.
Miniatűr rózsák (babarózsák)
Közös tulajdonságuk a törpe termet (max 30–40 cm), a gyenge növekedés, finom ág-és levélrendszer és a sok apró egyszerű vagy féligtelt virág. A miniatűr rózsákat zölddugványról szaporítva többnyire cserepes dísznövényként forgalmazzák, de a házikertbe kiültetve és télire takarva a szabadban is megélnek.
A rózsa a művészetekben
Szapphó a virágok királynőjének nevezte. Azóta is számos költői, illetve drámai mű központi szimbóluma.
Fehér, illetve piros rózsa szerepelt a York-ház, illetve a Lancaster-ház címerében, így e két uralkodóház viszálya a rózsák háborúja (1455–1485) néven vonult be az angol történelembe és William Shakespeare királydrámáinak köszönhetően a világirodalomba is.
Goethe: Pusztai rózsa című versét Schubert zenésítette meg, Heine: A rózsa, a liliom című költeménye pedig Schumann: A költő szerelme című dalciklusának 3. tétele.
Illat:
A rózsaillat javítja a memóriát
Az eredményesebb tanulást segíti, ha az ember rózsát szagolgat, de nemcsak ébren, hanem álmában is – olvasható a Science című amerikai tudományos folyóiratban. Német kutatók mutatták ki, hogy bizonyos illatok képesek reaktiválni az újonnan tanultakat, miközben a kísérleti alanyok alszanak, és a kísérleti személyek később is jobban emlékeznek a tanultakra.
Kimutatták, hogy a memorizált információk alvás közben rögzülnek, az illatok vagy esetleg más stimulánsok tovább erősítik a tanulási képességet.
A 74 kísérleti alanynak egyebek között csak egyszer felfedett kártyapárokat kellett megjegyeznie, és eközben rózsaillatot éreztek. Aztán lefeküdtek aludni, ám mágneses rezonanciás vizsgálatot is végrehajtottak rajtuk: agyuk alvás közbeni tevékenységét vizsgálták, több ízben is ugyanazzal a rózsaillattal serkentették agyukat.
A rózsaillatos éjszaka után az emberek a kártyapárok 97,2 százalékára emlékeztek, ám ha nem érezhettek rózsaillatot alvás közben, csupán 86 százalékos volt az eredmény. A vizsgálat során az is kiderült, hogy az alvás közben érzékelt rózsaillat az agynak azt a részét (hippocampus) aktiválta, amely a tanulással áll összefüggésben. Nem volt közömbös, hogy az alvás mely szakaszában hajtották végre a vizsgálatot.
Csipkebogyó:
Már a rómaiak is számos gyógyszert és édességet készítettek belőle, és használták illóolaját is. A középkorban a török udvarban valóságos kultusza alakult ki: gyűjtötték, nemesítették és fogyasztották. A megfelelő fajtájú rózsákból rózsaolajat, rózsavizet, zselét, sörbetet és dulcsászát (mézes édességet) készítettek.A rózsák mérete, illata, íze igen változatos. A régi nemesítések (Rosa rugosa) virágai ízesebbek. Ízük lehet parfümös, emlékeztethet a zöld almáéra és szamócáéra. Amikor a szirmokat szedjük, távolítsuk el az alsó, fehéres részt! Édességeket, desszerteket, salátákat ízesíthetünk velük. A kandírozott rózsasziromhoz bármilyen illatos és főként permetezetlen rózsafajta megfelelő. A szirmokat egyenként ecseteljük be egy tojás nem habosra összekevert fehérjével, majd hintsük be porcukorral, és végül hagyjuk száradni!A rózsa termése, a csipkebogyó sokak által kedvelt és C-vitamin tartalmáért nagy számban fogyasztott eledel. Gyakran préseléssel és szűréssel ún. csipkebogyószirupot készítenek belőle, mivel a termést körülvevő vékony szőröcskéket meglehetősen kellemetlen elfogyasztani (viszketéshez hasonló érzést keltenek). Így gyógyteák, dzsemek, gyümölcszselék és lekvárok készítéséhez alkalmazzák. A teát és a lekvárt a köznyelvben hecsedlinek, más helyeken petymegnek nevezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése